Amit birtokolsz, az birtokba vesz -
Inter-Sampdoria konklúziók.
Mindig mindenki minden esetben az okokat keresi az okokra kíváncsi.
Legelőször tegyük tisztába ezt a dolgot.: Benitez-t nem érdekli a bajnokság.
Ez egyre inkább nyílvánvalóvá kezd válni. A Liverpool-i karrierje is a BL-meneteléseiről maradt emlékezetes, holott a régóta hőn áhított bajnoki címért szerződtették, ezt vagy elfelejtette menetközben vagy elfelejtetteknek neki szólni erről, ezt nem tudhatjuk biztosan.
Miért?
Az Inter a BL-ben pontosan annyi gólt lőtt (10) mint a bajnokságban ami lehetne nagy szó csak azért nem az mert az egyik sorozatban három meccsen sikerült ez a másikon nyolcon(véletlen?nem hiszem). Láthattuk a Werder Bremen-t idén a Sampdoria ellen, kis túlzással megállapíthatjuk, hogy a két csapat a maga stílusában nagyjából egyforma erőt képvisel.
Az látszik Benitez-en, hogy a BL ellenfeleket olyan szinten szétvideózza elemzi, szedi, hogy fejből megmondja melyik játékos hányszor köp egy meccsen míg az itáliai ellenfelei onnan lehetnek ismerősek neki, hogy valakivel keveri őket.De ez nem is fontos,a saját játékunkat játszunk,nem érdekel minket semmi más csak a labda, Benitez szokásos nyilatkozata.
A BL-csoport meccseit hallatlanul simán hozta eddig az Inter nem hibátlan, de lehengerlő teljesítményekkel, a Twente meccsre rálehet húzni az idény eleji formát és akkoriban még a játék színvonal klinikai halálában lévő Milito játszott az élete formájában lévő Eto'o helyén a Tottenham meg az a meccs volt mikor bealszik a vad a még szuszogó tetem felett. Pedig a tavalyi és a 2003-as szezon egyenes kiesés meccseit leszámítva az Inter bohóckodni járt BL-meccsre nem fodballozni. Ezzel a szemben a bajnokságban a Bari elleni 4-0 óta siralmas a csapat, óriási a kontraszt a BL eredményekhez és főleg a játékhoz képest. Egy alakuló félben lévő, önmagát keresgélő addig a gólokat zabáló Juve-nek hazai pályán nem sikerült gólt lőni, egy padlón lévő Roma-tól sikerült kikapni és a mostani szintén kudarc jellegű Samp meccs közti sor mintát az amúgy vérlázító játékkal bemákolt Cagliari meccs töri meg(0-1).
Benitez spanyol lévén(révén?) labdabirtoklás és klasszikus értelemben vett dominancia elvű, a labdabirtoklás szót többet hallottuk, olvastuk mióta itt van mint Mourinho alatti két évben.
Inter-Sampdoria:1-1
62'Guberti (S) ; 80'Eto'o (I)
7 | Shots on target | 3 |
8 | Shots off target | 3 |
12 | Fouls committed | 11 |
9 | Corner | 1 |
1 | Offsides | 2 |
69% | Ball possession | 31% |
Ami az inkább játékosabb, egyéni megoldásokra apelláló szellősebb taktikával játszó spanyol fociban létjogosult is és mükdödő képesebb (lásd Barcelona és talán az is ideköthető,hogy Benitez csak spanyolországban lett bajnok), a spanyolok alapvetően nem a nyomás elviselésére bazíroznak hanem a góllövésre. Az olasz fociban pont a másik irányból fúj a szél,labda nélkül tanultak meg focizni, az olasz kis és középcsapatok zöme álmából felébresztve alsógatyában kibekkel egy félidőt.
Benitez ezzel a feltolt védekezéssel és labdabirtoklással teljesen beszorítja az amúgy is kontrákra berendezkedett szerényebb képességű csapatokat, plusz eléri azt,hogy az ellenfél ha átjut az Inter térfelére nem helyzetecskéi vannak, hanem gólszerzési lehetőségei. Lényegében az elképzelés müködik annyira és az esetek többségében a játékosanyag-beli különbség van akkora, hogy elég is legyen önmagában a győzelmekhez, csak, hogy az Inter játékosai(támadói) egyáltalán nincsenek jó formában. Milito tragédia és most sérült is, Sneijder, Maicon fásúltak mint egy másnapos kőműves, Pandev sérült és semmilyen.
Az Inter támadószekciójában Eto’o és egy 18 éves ifista Coutinho van formában, a tavalyi szezonban a klub történelmének legjobb szezonját produkáló a Herrera-mítosz főlé elemekedő csapatnál ez roppant kevés. Plusz egy olyan Biabiany kezdett már negyedik alkalommal a bajnokikon aki minden rossz indulat nélkül az eddig szembejövő ellenfelek egyikébe sem fért volna be kezdőként. De Benitez szereti, mert fegyelmezett, sokat fut, hajt valószínüleg minden taktikai utasításnak maradéktalanúl eleget tesz. Viszont építő jellegű megmozdulása idén még nem volt, az ő posztját nyugodta kilehetne sorsolni minimális labdarúgó múlttal rendelkező és előtte selejtezőkön kiválogatott nézők között, kb annyit tesz hozzá a kis francia a játékhoz kinek a megítélését továbbra rontja, hogy a meccsről meccsre egyre jobb és bátrabb Coutinho 4 évvel fiatalabb nála.
Nyílván nem nagyon van csapat amely ne érezné meg első számú gólfelelősének elvesztését. Ha majd Milito és Pandev csak közelítőleg elkezd hasonlítani önmagára akkor valószínüleg a vasárnapi Samp elleni-tipusú meccsek belesznek húzva. Ha esetleg igazol majd a klub januárban és okosan akkor ezeken a problémákon remélhetőleg felül tud majd emelkedni a csapat, egyelőre ez nem megy résmentesen. Chivu balhátvédet imitáló alakításai tükrében ez pozició még égetőbb, pláne az egészben, hogy Santon-t Benitez sem meri,akarja,probálja bevállalni kezdőként valószínű,hogy a szél zörgeti a harasztot, magyarán oka van.
Benitez eddigi munkássága tökéletesen az előzetesen várható görbét írja. "A BL-ben jó lesz az Inter a bajnokságban meg szenvedés lesz..."emlékszünk a szezon elötti külsős gondolatokra.
Mourinho bajnoki teljesítményéhez egyelőre nehéz menekülni Benitez ostorozása kapcsán mert semmi különlegeset nem csinált neki is voltak bűnrossz meccsei, botladozásai, kilátástalan játékkal behúzott három pontok, tulajdonképpen semmi egetrengetőt nem csinált, nem hagyott maga mögött gólrekordot, leghosszabb zsínorban megnyert meccs szériát, veretlen bajnoki címeket, egyszerűen:
A legerősebb csapattal megnyerte a bajnokságot.
Ami viszont látványos különbség eddig köztük a bajnokságban, hogy Mourinho-n egyértelműen látszott, hogy szinte minden meccset megakart nyerni, addig ez Benitez-ről nem feltétlenül mondható el. Sőt.